Budapest második körben is mattot kapott

Budapest második körben is mattot kapott

A cseh vitarendező fórum helybenhagyta azt a döntést, amelyben az EURid – annak elkésettsége miatt – elutasította a Főpolgármesteri Hivatal által a névre benyújtott panaszt.

Ahogyan arról a domainabc.hu is beszámolt, a főváros a .eu domain alá történő regisztráció megnyíltakor lemaradt a budapest.eu tartománynévről. A szakaszos bejegyzés első napján, 2005. december 7-én, egy holland cég, a Traffic Web Holding B.V. igénye érkezett meg elsőként a .eu tartomány nyilvántartójának, az EURid-nak a rendszerébe. Ez a vállalkozás igényét a "BUDAP&EST” ábrás védjegyre alapozta, amelyet a szakaszos bejegyzés kezdetét nem sokkal megelőzően lajstromoztatott a BENELUX védjegyhivatalnál.

A holland cég hasonlóképpen sietősen szerzett védjegyoltalmat a „PAR&IS”, „ROM&E”, „BARC&ELONA”, „FRANKF&URT” és még 127 hasonló megjelölésre, majd ezekre hivatkozva nyújtott be igényt az ezeknek megfelelő (paris.eu, rome.eu, barcelona.eu, frankfurt.eu stb.) tartománynevekre.

A kiskapu

A szakaszos bejegyzés során a szabályzatok lehetőséget adtak arra, hogy az európai tartománynevet igénylők elsőbbségi jogként ábrás védjegyet jelöljenek meg, amennyiben (i) a védjegy kizárólag a domain nevet tartalmazza, vagy (ii) abban a szöveges elem dominál, és egyértelműen elkülöníthető vagy megkülönböztethető a képes elemektől, feltéve, hogy (a) a védjegyben található összes alfanumerikus karakter (betű, szám, kötőjel) az igényelt domainnévben is megtalálható, ugyanabban a sorrendben, mint a védjegyben, és (b) a szöveg általános megjelenése nyilvánvaló, és nem áll fenn a karakterek félreolvasásának veszélye.

Olyan karakterekre, amelyeket domain név nem tartalmazhat (ilyen például a „&”) egy másik rendelkezés a következő szabályt állapította meg: „Amennyiben az a név, amelyre korábbi jog (például védjegy) alapján támasztanak igényt, különleges karaktereket, szóközöket vagy központozást tartalmaz, azokat az ennek megfelelő domain névből teljes egészében el kell hagyni, kötőjellel kell pótolni, vagy – ha lehetséges – át kell írni.”

A Traffic Web Holding B.V. a fenti kiskaput kihasználva elhagyta a sebtében lajstromoztatott védjegyeiből a „&” jelet, és így igényelte a maga részére az európai városok domain neveit.

Egyes városok szemfülesebbek voltak

Az EURid a holland cég igényének elbírálásakor úgy értelmezte a vonatkozó szabályzatokat, hogy azok nem biztosítanak számára mérlegelési lehetőséget, még akkor sem, ha az elsőbbségi jogot megalapozó védjegy lajstromoztatására nyilvánvalóan azért került sor, hogy az érintett városok elől a domain nevet megszerezzék. Ezért a városneveket kioszthatónak találta a Traffic Web Holding B.V. részére.

A póruljárt városok egy része azonban élt a szakaszos bejegyzés során biztosított „jogorvoslati” lehetőséggel, és a nyilvántartó döntését, megtámadta az európai tartománynevekkel kapcsolatos viták peren kívüli rendezésre kijelölt cseh választottbíróság előtt.

Ahogyan arról korábban tudósítottunk, a Barcelona és Frankfurt vezetése által benyújtott panaszok esetén a vitarendező fórum úgy ítélte meg, hogy – bár a hivatkozott rendelkezés nem teljesen egyértelmű – a szabályozás szellemiségéből mégis az következik, hogy a „&” jel átírására vagy elhagyására vonatkozó rendelkezést megszorítóan kell értelmezni. Tehát minden esetben, amikor az átírás lehetséges, ezzel a megoldással kell élni; a Traffic Web Holding B.V. így például a „FRANKF&URT” védjegyre, mint elsőbbségi jogra alapozva csak a frankfandurt.eu domain nevet igényelheti.

Budapest panasza elkésett

A budapest.eu vonatkozásában a nyilvántartó EURid – a többi hasonló városnévhez hasonlóan – azt állapította meg, hogy a Traffic Web Holding B.V. igénye teljesíthető. Az irányadó rendelkezések a nyilvántartó döntésétől számítva negyven napot biztosítottak arra, hogy amennyiben bárki, aki sérelmesnek véli az EURid döntését, megtámadhassa ezt a cseh vitarendező fórum előtt.

A cseh válaszottbíróság honlapján hozzáférhető információk alapján a budapest.eu vonatkozásában 2006. április 7-én született döntés, ami azt jelentette, hogy a panasz benyújtásának határideje 2006. május 16-án járt le. A főváros a panaszát 2006. június 14-én nyújtotta be, ezért a vitarendező fórum – arra hivatkozással, hogy az nem felel meg a formai követelményeknek – a panaszt a vonatkozó szabályok alapján visszavontnak tekintette.

A Főpolgármesteri Hivatal a szabályzatokban biztosított lehetőséggel élve kifogást nyújtott be az érdemi vizsgálat nélkül történt elutasítás ellen. A hivatal fő érve az volt, hogy a vonatkozó szabályzatok alapján az elkésettség csak azt a következményt vonja maga után, hogy a nyilvántartó a negyven nap letelte után aktiválja az érintett domain nevet. Ezért a fórumnak érdemben kellett volna vizsgálnia a panaszt.

A vitarendező fórum szerint a kifogás volt nem alapos. Az eljáró panel kifejtette, hogy a vonatkozó rendelkezésekből kiderül, hogy a negyven nap a panasz benyújtásának határidejére vonatkozik. Továbbá, elfogadva a panaszos érvelését – miszerint az elkésett panaszt nem lehet olyannak minősíteni, ami nem elégíti ki a formai követelményeket –, értelmét vesztené bármilyen rendelkezés a panasz benyújtására nyitva álló határidőről, hiszen a panaszos bármikor benyújthatná a panaszt, mivel a vitarendezés szabályai között nincs külön rendelkezés arra az esetre nézve, ha a panasz elkésett. Ez egyébként ellentétes lenne a szakaszos bejegyzés alapelvével, nevezetesen, hogy az ilyen igényeket határozott időn belül véglegesen el kell bírálni.

Van kiút

Az eljáró panel is felhívja a figyelmet a kifogást elutasító döntésében arra, hogy az a tény, hogy a panaszos – a szakaszos bejegyzés során hozott nyilvántartói döntés ellen benyújtott – ún. sunrise panasza elutasításra került, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Budapest rendes (azaz nem a szakaszos bejegyzés során hozott döntés elleni) alternatív vitarendezési eljárást indítson, immáron a Traffic Web Holding B.V. ellen. Ebben az esetben a fővárosnak azt kell bizonyítania, hogy a holland cég a budapest.eu tartománynevet anélkül jegyeztette be, hogy a névhez joga vagy jogos érdeke fűződne, vagy a név bejegyeztetése rosszhiszeműen történt vagy felhasználása rosszhiszeműen történik. Ilyen rendes vitarendezési eljárás megindítására nincs határidő.

Meg kell jegyezni, hogy az alternatív vitarendezés egyik felet sem zárja el az elől, hogy igényét bírósági úton érvényesítse. Így Budapest akár peresíthetné is a fenti, elutasítással végződött követelését. Ezt azonban valószínűleg csak Brüsszelben tehetné (az EURid székhelye ott található), belga jog alapján. A járhatóbb útnak a Traffic Web Holding B.V. elleni rendes alternatív vitarendezési eljárás megindítása látszik.

Nem vagyunk egyedül

Érdekesség, hogy Budapest nincs egyedül a .eu végű domain nevüket megszerezni nem tudó városok között: többek között a rome.eu, az athens.eu, a prague.eu, a paris.eu, az oslo.eu tartománynevek is a Traffic Web Holding B.V. használatába kerültek. Az e nevek alatti oldalak struktúrája, színvilága teljesen megegyezik a budapest.eu alatt láthatóéval.

menu
menu