Döntés politikai fűszerezéssel – avagy egyenlőek-e a panaszosok a TT előtt

Döntés politikai fűszerezéssel – avagy egyenlőek-e a panaszosok a TT előtt

.

Számos kifogásról a TT egy év alatt sem tudott dönteni, viszont a legutóbb közzétett, a politika színterét is érintő kifogásról három hónapon belül határozott. A kifogásoló a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) volt, a vitatott név pedig a kormanyportal.hu.
Egy magánszemély igényelte a nevet, azonban az MEH az ISZT-hez beadott prioritásos igénye alapján (!) kifogással élt a név igénylésére vonatkozóan. A TT a MEH által előterjesztetteket elfogadta és döntött arról, hogy a magánszemély igénye nem teljesíthető.
A formailag már itt kifogásolható a beadvány, hiszen az ISZT-nek nem lett volna kompetenciája a MEH panaszát befogadni. Az ISZT által fenntartott domain.hu oldal címlapján is félreérthetetlenül, nagy betűvel a látogató tudtára hozzák: "Az Internet Szolgáltatók Tanácsa, illetve az ISZT Kht. domain igénylőket közvetlenül nem szolgálhat ki, velük közvetlenül nem tárgyalhat. Domain regisztrációval kapcsolatos ügyben az igénylők számára az alábbi Regisztrátorok állnak rendelkezésre…"
Panaszt csak regisztrátor terjeszthet elő. Jelen igény ellen regisztrátoron keresztül senki sem terjesztett elő kifogást, tehát érvénytelen maga a kifogás is, de a TT elbírálta ennek ellenére.
A döntés is már határidőn túl született, ti. a TT-nek maximum 60 nap áll rendelkezésére, hogy egy kifogásról döntsön. Ez a határidő elvben védi a megpanaszolt igény benyújtóját, de csak elvben, ti. a jogvesztő határidőn túl hozott, tehát teljesen érvénytelen TT döntést is végrehajtja a regisztrációs szervezet.
"Az eljárásnak az ügy bejelentésétől számított legkésőbb 60. napon a Testület Állásfoglalásával le kell zárulnia." – idézet a TT-re vonatkozó szabályzatból. A kifogást 2001. október 18-án utalták a TT elé, a TT január 2002. január 16-án hozta meg állásfoglalását.
A TT az állásfoglalásában olyan prioritásos igényről beszél, amit nem is regisztrátorhoz nyújtottak be, hanem az ISzT-hez. Az ISzT nem is regisztrátor, hozzá benyújtott igény nem lehet prioritásos, nem is fogadhat el regisztrációs igényt.
A TT állásfoglalások sorába jól illeszkedik ez utóbbi állásfoglalás is, mely természetesen jogi értelemben érvénytelen (jogvesztő határidőn túl született és formailag is többszörösen hibás).
Az legutóbbi TT döntésekről szóló cikkünket követően az TT egyik tagja megkereste szerkesztőségünket e-mialben, melyben kifogásolta a döntések elemzéséből kiolvasható szubjektivitást. Elismerésnek tartjuk, hogy a hazai domainvilág jeles személyiségei is figyelemmel kísérik lapunk mindennapjait és főszerkesztőként ígérhetem, hogy – jelen cikkünkhöz hasonlóan – csak a tényekre alapozva elemezzük a TT további döntéseit.

menu
menu