A mellizom EB elhalászta a domaint a kultura fővárosa elől

A mellizom EB elhalászta a domaint a kultura fővárosa elől

Pécs az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton nyert azonban a pecs2010.com címet más birtokolja.

Debrecent és Miskolcot megelőzve Pécs lehet Európa kulturális fővárosa 2010-ben. A szerdai napon megtartott eredményhirdetésben dobogós helyre került városok előre gondolkodva lefoglalták az eseményhez kapcsolódó domain neveiket. Pécs még 2004 októberében regisztrálta a pecs2010.hu és a pécs2010.hu címeket. Debrecen a debrecen2010.hu domaint tavaly decemberben jegyeztette be, Miskolc pedig idén februárban gondoskodott a miskolc2010.hu lefoglalásáról. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pedig – a pályázat kiírójaként – tavaly szeptemberben adott be igényt a kulturalisfovaros.hu internetes azonosítóra.
A nyertes város színvonalas honlapja hónapok óta működik is a pecs2010.hu címen.

Véletlenek márpedig vannak

A eseménysorozat azonban várhatóan nagy nemzetközi érdeklődés fogja kísérni, így a szervezőket és Magyarországot is kellemetlenül érintheti az a fiaskó, ami az eredményhirdetést követő napon történt: valaki a pecs2010.com és a pecs2010.net címeket foglalta le. A domainekhez tartozó oldalon a „Man and Woman Pecs European Championship 2010.” felirat található, amely angolul azt jelenti: Férfi és Női Mellizom Európabajnokság. (A „pecs” a „pectoral muscle” – mellizom többes számú alakja.) A feliraton kívül az oldalon egy kidolgozott férfi felsőtest és egy dekoratív női kebel is található. Véletlen és sajnálatos dolog, hogy a domain foglalójának az eredményhirdetést követő napon jutott eszébe az első Mellizom Európabajnokság megszervezése és pont 2010-ben kívánja először életre hívni a várhatóan rangos eseményt…

Üröm az örömben

Szabó Lea, Pécs város nyertes pályázatát készítő és az eseményt koordináló iroda sajtóreferense kollégánk megkereséséből értesült a webcímek bejegyzéséről. A meglepődött szóvivő választ egyelőre nem tudott adni a város további lépéseivel kapcsolatban, azonban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a domain névre igényt tartanának…

Jogorvoslat kizárva

Egy .com vagy .net végű domain esetén a vélelmezett jogtalan használatra irányuló panaszt az ENSZ égisze alatt működő Szellemi Tulajdon Világszervezet (WIPO) előtt kell bizonyítani, mivel ez az egyetlen fórum amely döntést hozhat az ügyben. A szervezet által tárgyalt esetekben a kijelölt döntnökök határozatai egyhangúan elutasították azon ügyekben a panaszokat, ahol a rosszhiszeműség nem volt egyértelműen igazolható. Többek között Bruce Springsteen sem kapta meg a brucespringsteen.com címet, mert a jogsértést az énekes ügyeit kézben tartó ügyvédi iroda nem tudta igazoni. A Pécs város és a „pecs” szó azonos alakja miatt jelen esetben is nehezen lenne igazolható a rosszhiszeműség, így várhatóan csak további presztizsveszteség lenne, ha Pécs jogi úton szeretne érvényt szerezni vélt igazának. Baranya fővárosának így egyetlen lehetősége marad ha a nevet szeretné sajátjának tudni: zsebbe kell nyúlnia…

A másik helyszín, Essen a nemzeti domaint is elbukta…

Pécs nem egyedüliként nyeri el a címet. Várhatóan egy német város Essen vagy Görlitz lehet az esemény másik házigazdája. Az esélyesebbnek tartott Essen az eseményre utaló domain neveivel kapcsolatosan máris nehéz helyzetben van. Az essen2010.de egy müncheni magánszemély kezelésében áll, aki eladásra ajánlja fel a domaint a Sedo.de domain aukciós portálon. Az essen2010.info-t pedig egy kölni internetező foglalta le, azonban ezen egyelőre tartalom nem található. Ezen cikk megírásának időpontjában a gorlitz2010.com és az essen2010.com is szabad volt…

menu
menu