15 percre meghalt a Google

15 percre meghalt a Google

New york-i idő szerint szombaton reggel 6.45 és 7 óra között percekig nem volt elérhető a Google egyetlen szolgáltatása sem.

A cég a jó hírnevének megőrzése céljából gyorsan igyezett leszögezni, hogy nem külső támadás következtében állt elő a hiba, hanem a google.com domain név kiszolgálásáért felelős szerverek beállításában történt baki okozta a leállást. "A világméretű problémát szerencsére gyorsan sikerült elhárítanunk." – nyilatkozta David Krane, a cég szóvivője.

1 millió kérdés maradt megválaszolatlan

A Google naponta átlagosan 200 millió keresési utasítást válaszol meg. A szombat reggeli időszak semmiképp nem tartozik a magas forgalmú időszakok közé, ezért a cég szerencsésnek mondhatja magát, hogy a hiba ekkor keletkezett. Az adott időszakban hozzávetőlegesen 1 millió kérés maradt megválaszolatlan.

A DNS-ről

A honlapoknak és az e-mail címeknek helyet adó szerverek nem domain nevekkel, hanem un. IP címekkel azonosíthatóak, a honlapokra és az email címekre viszont domain nevekkel hivatkozunk. (pl. www.domainabc.hu). A DNS-ek (Domain Név Szerver) feladata, hogy az alkalmazások (pl. levelező program, vagy böngésző) számára elvégezze ezt a fordítási feladatot. Amennyiben egy DNS nem működik, hiába üzemképes az adott honlapot tartalmazó szerver az oldal nem lesz elérhető. Egy-egy domain névhez legalább 2 DNS-t szoktak beállítani, hogy az elsődleges kiszolgáló leállása esetén a tartalék kiszolgáló átvegye a szerepet és biztosítsa a működést.

Részletesebben a DNS-ről

menu
menu