Az osztrák domain nyilvántartó spamlistán

Az osztrák domain nyilvántartó spamlistán

A domain regisztrátor e-mail szervere spam listára került – szándékos „elnyomás kísérletről” beszélnek a cég vezetői, melyet a spamhouse.org-nak köszönhetnek.

Bizonyos domainek törlését követelték

Az egyik vezető kéretlen levelek (spam) küldésének visszaszorítására létrehozott szervezet, a Spamhouse hivatalos közleményben tette közzé, hogy a nic.at tiltólistára került. Az intézkedéssel szerette volna elérni a cég, hogy a regisztrátor bizonyos domainek törlésére sort kerítsen. Annak ellenére, hogy a nic.at hálózatain semmilyen spam tevékenység nem zajlott, az e-mail szerverük ip tartománya spam tiltólistára került, amely eredménye az volt, hogy az osztrák domain bejegyzésekhez, kezelő váltásokhoz és egyéb fontos információkhoz kapcsolódó e-maileket spam gyanúra való tekintettel a címzettek több esetben nem kapták meg. A spamhouse.org indoklása szerint azonban a regisztrátornak jó néhány olyan subdomainje létezik, melyek adathalászattal kapcsolatos ügyben gyanújába keveredett.

Azóta módosult

A két szervezet pengeváltását követően módosult a tiltólista úgy, hogy lehetséges most már újra üzenteket küldeni a mail szerveren keresztül anélkül hogy a címzettek spamként jelezve kapják meg azokat, viszont az listáról még nem kerültek le véglegesen.

Rövid magyarázat

Egy későbbi nyilatkozatban a nic a következőket hozta nyilvánosságra el: „ 2007.június 12.-ikétől a nic.at mailszervere a spamhouse.org feketelistáján szerepel. Ennek a következménye az lett, hogy a nic.at e-mailjei nem érkeztek meg nagy valószínűséggel szokványos módon a címzettekhez, hanem spamként jelölve az ennek megfelelő helyre kerültek, nem voltak megtekinthetők vagy egyszerűen eltűntek. A szervezet számára teljesen érhetetlen, hogy annak tudatában, hogy a nic.at nem küld sem spam maileket, sem adathalászati tevékenységet nem folytat miként kerülhet a listára. A korlátozás jelentős gazdasági veszteséget eredményez a szervezet számára, mert Európa vezető mailszerverei erre a feketelistára hivatkozva automatikusan megakadályozzák az e-mailek megérkezését a címzettekhez. Ezért nyomatékosan kértük a spamhouse.org-ot arra, hogy szüntesse meg a fekete listás bejegyzésünket, ennek azonban mindmáig nem tettek teljesen eleget.„

A másik oldal

A spamhouse több felszólítást is küldött e-mailen keresztül a nic.at-nek, mely szerint azokat az .at végződésű domaineket, melyek gyanúba keveredtek, és felhasználhatók lennének adathalász tipusú tevékenységekre, legyenek szívesek törölni. A felszólítást többször, több hónapon keresztül küldte a szervezet mielőtt a spamhouse.org radikális lépésre szánta volna el magát.

Várhatóan ez a vita akár hosszan is elhúzódhat, mert a felek még mindig nem tudtak kölcsönösen megegyezni….

menu
menu