Csehül állnak a csehek az ékezetes domainekhez

Csehül állnak a csehek az ékezetes domainekhez

Míg a legtöbb országkód szerinti nemzetközi tartomány, sőt egyes országok is tervezik bevezetni az ún. "nemzetköziesített" domain neveiket, a cseh közvélemény nagy része nem támogatja ezt a kezdeményezést.

A csehek ezzel együtt már negyedik alkalommal utasították el a különleges nyelvi karakterek bevezetését. A legutóbbi, 2008-ban tartott felméréshez képest 6 százalékkal nőtt a kezdeményezést elutasító szervezetek száma, míg az egyéni internet felhasználók közül 4 százalékkal kevesebben ellenzik a tervet. A felmérés eredménye nagyban befolyásolja a CZ.NIC (a csehországi domain nevek kezelője) döntését a .CZ végződés nemzetközivé tételével kapcsolatban.

„A tervezet újbóli elutasítása nem ért senkit meglepetésként. Az előző három felmérés nagyon hasonló eredményeket hozott és az elmúlt két év során világossá vált számunkra, hogy a közvélemény álláspontja egyhamar nem fog megváltozni. Sőt, mint kiderült, a cseh internetes közösség egyre nagyobb része ellenzi a domain nevek nemzetközivé tételét.” – mondta el Ondřej Filip, a CZ.NIC szervezet igazgatója.

A csehek elsősorban azért nem szeretnék, hogy különleges nyelvi karaktereik megjelenjenek a domain neveikben, mert szerintük a külföldi felhasználók sokkal nehezebben boldogulnának az újfajta domain nevekkel. Az elutasítás másik legfontosabb oka, hogy a cseh felhasználók nem örülnek az újításoknak, nem szeretik régi internetezési szokásaikat megváltoztatni.

A felmérés arra is rávilágított, hogy azok a felhasználók, akik a cseh nyelven kívül nem beszélnek más nyelveket, sokkal inkább nyitottak arra, hogy támogassák a nemzetköziesített .CZ domain nevek bevezetését. A felmérés szerint az átlagos egyéni felhasználó, aki támogatja a kezdeményezést, 50 év feletti nő, aki 10 ezernél kevesebb lakosú településen él és alkalomszerűen használja a világhálót. A szervezetek terén leginkább a non-profit egyesületekben, vagy az államigazgatási, oktatási és egészségügyi szektrorokban tevékenykedők tartják jó ötletnek a kezdeményezést.

menu
menu