Az osztrákok betörtek az arab piacra

Az osztrákok betörtek az arab piacra

Az osztrák nyilvántartó kapott jogot a Bahrein névterének kezelésére.

Az osztrák .AT domaintér nyilvántartója – karöltve az SBR Juconomy Consulting AG vállalattal – nyerte el a bahreini .BH domain üzemeltetésének jogát. A licitversenyen a világ minden tájáról vettek részt domain kezelők.

A bahreini távközlési hatóság döntése jól tükrözi azt, hogy igény mutatkozik a nic.at szakértelmére, valamint bizonyítja azt is, hogy a piac egyik komoly résztvevőjének tekintenek bennünket. Az SBR Juconomy Consulting vállalattal egy olyan partnerre tettünk szert, amely kiterjedt ismeretekkel rendelkezik az arab piacokon.” – mondta Robert Schischka, a nic.at egyik vezérigazgatója.

A nic.at számára kedvező döntéssel a domain kezelő másik vezérigazgatója, Richard Wein is rendkívül elégedett volt:

A baherini távközlési hatóság számunkra kedvező döntése mérföldkő cégünk történetében. Sikerünk egyik titka az a regisztrációs csomag („registry in a box”) volt, amely többféle verzióban igényelhető, és amely elfogadható áron nyújt magas színvonalú regisztrációs szolgáltatásokat ügyfeleink számára. Mellettünk szólt az a tény is, hogy az elmúlt 12 évben képesek voltunk biztonságosan üzemeltetni az .at névteret.” – mondta Wein.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a pályázati eljárást követően a nic.at és az SBR Juconomy személyében megtaláltuk azokat a vállalatokat, amelyek képesek lesznek a regisztrációs szolgáltatások magas színvonalú biztosítására. A nic.at és az SBR, mint stratégiai és technikai partnereink, élvezik a .BH névtér teljes bizalmát, és hisszük, hogy ilyen partnerekkel együttműködve el tudjuk érni a TRA Bahrain célkitűzéseit.” – mondta Ahmed Aldoseri, a bahreini TRA ICT igazgatója.

A változtatások egyike, amely akkor fog életbe lépni, amikor idén ősszel a nic.at átveszi a névtér kezelését, a regisztrációs szabályozások liberalizációja lesz. A várakozások szerint ennek köszönhetően a regisztrációk száma három év alatt a jelenlegi 4 ezerről 100 ezerre fog nőni.

Az SBR felel a projektmenedzsmenttel és marketinggel kapcsolatos feladatok ellátásáért, míg a technikai megvalósítás a nic.at hatáskörébe tartozik.

A nic.at gazdag nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, amely a tender elbírálása során sokat nyomott a latban.

A nagy tapasztalattal rendelkező szakembereink folyamatosan végeznek tanácsadói munkát más országok megkeresésére, emellett szinte minden fontosabb, a technológiával kapcsolatos bizottságban is jelen vannak.” – mondta Robert Schischka.

Az, hogy a bahreini névtér más ország kezelésébe került, nem egyedülálló dolog, ez mindössze a legutóbbi projekt a hasonló nemzetközi kezdeményezések sorában, melyekhez a hírek szerint hamarosan Írország, Malajzia, Hollandia, Norvégia és Szaúd-Arábia névtere is csatlakozik.

menu
menu