A lambdasystem.hu domain ügyében született döntés

A lambdasystem.hu domain ügyében született döntés

Az infomediátor a lambdasystem.hu kapcsán hozta meg határozatát.

A Lambda Systeme Kereskedelmi Kft. (székhely: 1106 Budapest, Akna u. 2-4., továbbiakban: Kérelmező), mint Kérelmező által HALMOS Kft. (lakóhely: 1016 Budapest, Naphegy u. 27. 1. em. 1., továbbiakban: Kérelmezett), mint Kérelmezett ellen a lambdasystem.hu domain név tárgyában indított Regisztrációs Döntnöki eljárásban a Regisztrációs Döntnök meghozta az alábbi
Döntést
A Regisztrációs Döntnök a lambdasystem.hu domain nevet HALMOS Kft. Kérelmezettől visszavonja, és azt Lambda Systeme Kereskedelmi Kft. Kérelmezőre átruházza.
A Regisztrációs Döntnök felhívja a Kérelmező figyelmét arra, hogy a lambdasystem.hu domain név átruházására e döntés alapján is csak akkor jogosult, ha eleget tesz a Domainregisztrációs Szabályzat 7.1. a.) és c.) pontjaiban írt feltételeknek, azaz a domain név fenntartására valamely Regisztrátorral szerződést köt és ezt a tényt a Nyilvántartó felé igazolja.
INDOKOLÁS
1. KérelemA domain név azonos, vagy megtévesztően hasonlít
a Kérelmező javára lajstromozott védjegyhez (ideértve azt az esetet is, ha a Kérelmező a védjegynek nem jogosultja, de használatára valamilyen jogviszony alapján jogosult)• a Kérelmező által használt kereskedelmi névhez (pl. cégnév, üzletnév, egyéb szokásos elnevezés)
Kérelmező előadta, hogy a Lambda Systeme Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 1992. május 28. napján került bejegyzésre a Cégjegyzékbe, ezt követően 2011. december 21. napjától a Lambda Systeme kiemelt, hangsúlyos szóval ellátott színes ábrája védjegy oltalom alatt állt. Az előzőek ellenére a Kérelmezett, a lambdasystem.hu domain név alatt üzemelteti a cégének a honlapját, úgy, hogy a felület tartalma, már teljes mértékben a saját, halmos.hu weboldal tartalmával megegyezik.
Kérelmező megállapítása szerint a kérelmezett domain név és a Kérelmező cégneve egy betű eltérést mutat, vagyis az megtévesztően hasonlít.
Kérelmező hivatkozik arra, hogy a Kérelmezett a saját – Halmos Kft. – cégnév alatt értékesíti a termékeit és kínálja fel szolgáltatásait, így a kérelmezett domain névvel összefüggő név használata nem valósul meg. Továbbá nem áll fenn kapcsolat a Kérelmező és Kérelmezett között, emellett a lambdasystem név a Lambda Systeme Kft. közismert neve.Kérelmező megítélése szerint a kérelmezett domain név használata megtévesztő a fogyasztók számára, akik a Kérelmező termékeit keresik ezen domain név alatt, így a Kérelmezett további megrendelőket szerez. Emellett a Kérelmezett esetlegesen nem megfelelő szolgáltatása és termékei a Lambda Systeme jó hírét is megsérthetik, valamint ronthatják azt.
Kérelmező álláspontja szerint a Kérelmezettel hasonló tevékenységi területen vannak jelen, vagyis a kérelmezett domain használattal megkárosíthatja Kérelmezőt.
Kérelmező szerint a fentiekből megállapítható, hogy a Kérelmezettnek nem fűződik joga, vagy jogos érdeke a kérelmezett domain névhez, azonban rontja a Kérelmező jó hírét, és ellehetetleníti, hogy a jogszerűen használja a kérelmezett domain nevet. Vagyis a Kérelmezett tisztességtelenül, és jogosulatlanul használja a kérelem tárgyát képező domain nevet.
Kérelmező több alkalommal felszólította Kérelmezettet, hogy a kérelmezett domain név alatt működő weboldalt szűntesse meg, mivel közöttük nem áll fenn semmilyen kapcsolat, és a kérelmezett domain nevet Kérelmező kívánja használni. Kérelmezett a felszólító levelekben foglaltak ellenére a domain nevet tovább használta, amivel egyértelműen megállapítható, hogy a Kérelmezettnek a célja a Kérelmező, mint használatra jogosult az érintett név használatában történő megakadályozása.
Tekintettel arra, hogy a Kérelmezett és Kérelmező is hasonló tevékenységi körökben működik, nem vitatható, hogy a Kérelmezettnek egyúttal az is célja, hogy a Kérelmezőt szakmai tevékenységében megzavarja.
Kérelmező álláspontja szerint a Kérelmezett rosszhiszeműsége abban is megjelenik, hogy a lambdasystem.hu név alatt a Kérelmezett használatában álló halmos.hu domain nevű weboldal tartalma teljes mértékben megegyezik.
Kérelmező kiemelte, hogy a kérelmezett domain név használója és a domain név között egyértelműen nem áll fenn semmilyen bizonyítható kapcsolat.
2. Kérelmezett érdemi védekezése
Kérelmezett az RDSZ 30. a) pontjára hivatkozik, mely szerint az adott domain név használatához fűződő érdek abban az esetben bizonyítható, ha a Kérelmezett a kérelemről szóló értesítést megelőzően a kérelmezett domain nevet áruk vagy szolgáltatások felkínálására használta. Ezt támasztja alá, hogy a domain név regisztrációja 2002.04.15.-én történt és azóta is a Kérelmezett használatában áll, termékeik és szolgáltatásaik értékesítése céljából.
Továbbá Kérelmezett hivatkozik az eljárási szabályzat 30. c) pontjára, mely szerint a "Kérelmezett törvényesen és nem a továbbértékesítés céljával, illetve tisztességesen használja a domain nevet, és nem törekszik a felhasználók megtévesztésére, illetve arra, hogy sértse egy olyan név jó hírét, amelynek használatára más személy jogosult." Kérelmezett álláspontja szerint a domain nevet törvényesen, minden szabály betartásával kérelmezte, szerezte meg és használja. Annak továbbértékesítése nem áll szándékában. A domain használata senkit nem téveszthet meg, hiszen a "Lambda Systeme Kereskedelmi Kft.” nem téveszthető össze a "lambdasystem" elnevezéssel.
Kérelmezett megjegyezte, hogy a Kérelmező megtévesztő módon, kérelmében több helyen a "Lambda System" nevet adja meg sajátjaként, holott a nevében kizárólag "Lambda Systeme" szerepel.
Kérelmezett felhívja a figyelmet, hogy védjegyoltalmat a Kérelmező – az általa előadott kérelemből kitűnően – csak 2011. évi december hó 21. napján szerzett. A védjegyoltalom pedig a szöveg és képi megjelenés együttesére vonatkozik, nem érint kizárólag egy szóösszetételt. Ha a domain nevet magát illetné meg a védjegyoltalom, akkor indíthatna védjegyoltalmi pert. A Kérelmezett a lambdasystem.hu alatt nem használja a Lambda Systeme Kereskedelmi Kft. oltalom alatt álló védjegyét, hiszen nem akarja ezzel vevőit elriasztani. A megtévesztés célszerűtlen volna azért is, mert eltérő a tevékenységi körük és nagyságrendileg eltér ügyfélkörük. Ez nem zárja ki azt, hogy ne lenne véletlenszerű közös halmaz ügyfélköreikben.A Kérelmező építőipari, építési tömegáruk forgalmazásával foglakozik, míg a Kérelmezett speciális rögzítéstechnikai elemeket, lemezmegmunkáló célgépeket, szerszámokat, vágástechnikai berendezéseket, szakipari segédanyagokat, speciális ipari hő- és hangszigetelő, valamint zajgátló anyagokat forgalmazott és forgalmaz.
Kérelmezett álláspontja szerint a lambda system megjelölés egy általános a fizikában is ismert és nemzetközileg használatos kifejezés, szóösszetétel. Valamint léteznek olyan külföldi cégek, melyek nevében szintén szerepel a lambda system kifejezés.
Kérelmezett szerint a Kérelmező azon állítása nem helytálló, hogy a Kérelmezett szolgáltatásainak minősége esetlegesen nem megfelelő, amellyel rontja a Kérelmező jó hírnevét. Kérelmezettnek nincs szüksége a Kérelmező ügyfélkörére, hiszen Kérelmezett egy 16 éve működő nyereséges vállalkozás, míg a Kérelmező adatai nem ezt mutatják. Kérelmező álláspontja szerint a két cég tevékenysége a cégjegyzék és weboldalaik alapján összehasonlítható, melynek az eredménye 100 termékből kettő hasonló.
Kérelmezett előadta, hogy a rosszhiszeműség teljesen kizárható, hiszen a Kérelmezett a lambdasystem.hu domain alatt megjelenő tartalma semmiben sem téveszthető össze a Kérelmező honlapjának tartalmával, mely egyébként a lambda.hu domain név alatt üzemel.
3. Kérelmező észrevétele a kérelmezett megjegyzésére
Kérelmező előadta, hogy a Kérelmezett az érdemi védekezésében azzal kívánja a lambdasystem.hu domain név használatához fűződő jogos érdekét alátámasztani, hogy már 2002 óta használja áruinak és szolgáltatásainak felkínálására, értékesítésére a domain nevet. Azonban Kérelmező álláspontja szerint a Kérelmezett tévesen értelmezi az Eljárási Szabályzat 30. pontját, ugyanis a domain név használata kétségtelen, azonban a domain névnek megfelelő nevet a mai napig nem használja áruk vagy szolgáltatások felkínálásával, értékesítésével kapcsolatban. Kérelmezett ugyanis áruit és szolgáltatásait a Halmos Kft neve alatt értékesíti. Továbbá a Kérelmezett érdemi védekezésében arra hivatkozik, hogy ő tisztességesen használja a domain nevet és nem törekszik a felhasználók megtévesztésére, ugyanis álláspontja szerint a Lambda Systeme Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság neve nem összetéveszthető a "lambdasystem" névvel.
Kérelmezett szerint egyértelmű, hogy a Lambda Systeme Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság rövidített elnevezése a Lambda Systeme Kft., amely csupán egy betűvel tér el a kérelem tárgyát képező domain névtől. Előadta továbbá, hogy a kérelmezett domain névben egy betű élőszóban nem is kerül kiejtésre, tekintettel arra, hogy a Lambda Systeme egy angol kifejezés, amely fokozottan megalapozza a megtévesztésre, helyesírásának elhibázásra való lehetőséget, vagyis a rosszhiszemű domain használatot. Kérelmező hivatkozik arra, hogy a Lambda Systeme képi és szóösszetételt egyértelműen kiemelő jelölése áll védjegyoltalom alatt, amely megalapozza a Lambda Systeme kizárólagos használatát, amivel egyértelműen megtévesztő a lambdasystem.hu domain név.
Kérelmező csatolta mindkét fél cégkivonatát, melyek tanúsága szerint a Kérelmező 15 tevékenységi köréből 7, vagyis majdnem a fele megegyezik a Kérelmezettével, továbbá kiemeli, hogy a Kérelmezett főtevékenysége is megtalálható a Lambda Systeme Kft. tevékenységei között.
Kérelmező álláspontja szerint lambda név vizsgálata, valamint annak más külföldi társaságok által történő használata jelen eljárásban irreleváns.
A Kérelmezett érdemi védekezésében foglalt állítások, a Kérelmező és Kérelmezett gazdasági és pénzügyi működésének összehasonlítása szintén nem alapozzák meg a Kérelmezett vitatott domain név használatához fűződő jogos érdekét, és annak szükségességét.Kérelmező szerint a Kérelmezett rosszhiszeműsége vitán felül áll, hiszen közöttük semmilyen kapcsolat nem áll fenn.
Kérelmező által benyújtott kérelemben, valóban több alkalommal elgépelés okán hibásan került rögzítésre a Lambda Systeme Kft. neve Lambda System Kft névként. Kérelmező álláspontja alapján ez is alátámasztja, hogy könnyű elhibázni annak leírását, amit a Kérelmezett nem vitathatóan saját javára kíván felhasználni, amivel esetlegesen a Kérelmezőnek, mint versenytársnak, a szakmai tevékenységét megzavarja.
4. Döntés
Regisztrációs Döntnök a kérelem, a kérelmezett érdemi előadása, valamint a weben található és nyilvánosan elérhető adatok alapján az RDSZ szabályai alapján hozta meg döntését. A Regisztrációs Döntnök Eljárási Szabályzata (RDSZ) 29. pontja szerint „[a] Regisztrációs Döntnök a domain név visszavonását vagy a Kérelmező javára történő átruházását rendeli el, amennyiben a domain név azonos egy olyan névvel vagy megtévesztően hasonlít egy olyan névhez, amely a Kérelmező javára valamely hatályos magyar vagy közösségi jog által védett név, vagy amelynek használatára a Kérelmező valamely magyar vagy közösségi jogszabály alapján jogosult, és amennyiben: a) a Kérelmezett a domain nevet anélkül igényelte, hogy a névhez joga vagy jogos érdeke fűződne; vagy b) Kérelmezett a nevet rosszhiszeműen igényelte vagy annak felhasználása rosszhiszeműen történik.”
A DRSZ 2.2.1. pontja alapján a domain-igénylő a lehető legnagyobb gondossággal tartozik eljárni abban a tekintetben, hogy az általa választott domain név, annak igénylése, illetve annak használata más személy vagy szervezet jogát ne sértse. Így a domain-igénylőtől elvárható, hogy a domain név megválasztása előtt ellenőrizze a cégjegyzéket, illetve a védjegy adatbázist.
Döntnök megvizsgálta a Kérelmező nyilvánosan elérhető cégkivonatát, és megállapította, hogy a Kérelmező által megjelölt társasági adatok a cégkivonatban foglaltaknak mindenben megfelelnek. A Kérelmezőt a nyilvánosan elérhető www.e-cegjegyzek.hu oldalon található cégkivonat szerint 1992. évi május hó 28. napján jegyezték be a cégnyilvántartásba. A www.domain.hu oldalon található whois record szerint 2002. évi április hó 15. napján jegyezték be a lambdasystem.hu domain nevet a Kérelmezett javára. Döntnök megállapítja, hogy a Kérelmező jogi személy cégnyilvántartásba való bejegyzése korábban történt, mint a kérelmezett domain regisztrálása, így az elsőbbség jogánál fogva a cégbejegyzést ténye megalapozza a névhasználati jogot a domain névre is. Valamint 2011. évi december hó 21. napján védjegyoltalmat is jegyeztetett be rá a Kérelmező. Tehát nem csak a védjegyoltalom alapozza meg a névhasználati jogosultságot Kérelmező részére, viszont névhasználati jogához kapcsolódóan megerősíti azt.
Döntnök megállapítja, hogy a Kérelmező névhasználati jogosultsága a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) alapján jelenleg is fennáll. A Ptk. 3:1. § (1) bekezdése a jogi személyek jogképességét rögzíti, ugyanezen szakasz (3) bekezdése pedig kimondja, hogy a jogi személy személyhez fűződő jogaira a személyiségi jogokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ennek értelmében a jogi személyeket is megilleti a Ptk. 2:43. § f) pontja alapján védett névviseléshez való jog azáltal, hogy a személyiségi jogok sértése körében külön nevesíti a névviseléshez való jog megsértését. A jogi személy névviselési jogának sérelmét jelenti például a Ptk. 3:6. § (1) bekezdése által megfogalmazott névegyediség, névkülönbözőség elvének sérelme („A jogi személy nevének olyan mértékben kell különböznie a korábban nyilvántartásba vett más jogi személy elnevezésétől, hogy azzal ne legyen összetéveszthető.”). A Kérelmező közismert kereskedelmi neve az, amit a Kérelmezett a kérelmezett domain regisztrálásával megsértett. Döntnök arra a megállapításra jutott, hogy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 3. § (4) bekezdésében rögzített cégkizárólagosság elve alapján a „lambdasystem.hu” és a „Lambda Systeme Kft.” szókapcsolatok nem különböznek a megkívánt mértékben egymástól, így az olyan látszatot kelt, ami megtévesztő. Emellett a tevékenység jellegében sem mutatható ki olyan mértékű eltérés, amely kizárná a megtévesztés lehetőségét. Továbbá Döntnök azt is megállapította, hogy a Kérelmezett saját neve alatt használt domain – www.halmos.hu – tartalma megegyezik a kérelmezett domain név alatt található tartalommal. Kérelmezett hivatkozott arra, hogy a lambdasystem.hu és a Lambda Systeme Kereskedelmi Kft. nem egyezik meg, mivel egy betű eltérés található, valamint a Kérelmező nevében szereplő kereskedelmi jelző miatt sem lehet azonos. Az eltérőség mértékének tekintetében a Döntnök megállapította, hogy a hatályos joggyakorlatnak megfelelően egy karakter eltérés nem alapoz meg névkülönbözőséget, így az alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. Kérelmező nevében szereplő kereskedelmi jelző pedig a tevékenységi körére utal, emellett a Kérelmező cégének vezérszava a „Lambda Systeme”, nem a „Lambda Systeme Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság”.
Az eljárási szabályzat 31. pontja értelmében „A domain név igénylésével vagy használatával kapcsolatos rosszhiszeműség abban az esetben bizonyítható, ha:b) a domain nevet abból a célból igényelték, hogy megakadályozzák, hogy a név használatára jogosult az érintett nevet egy annak megfelelő domain névben felhasználja, feltéve, hogy:i. a Kérelmezett ilyen jellegű magatartása bizonyítható;c) a domain nevet elsősorban azzal a céllal jegyeztették be, hogy egy versenytárs szakmai tevékenységét megzavarják; vagye) a bejegyzett domain név egy olyan személynév, amely tekintetében a domain név használója és a bejegyzett domain név között nem áll fenn bizonyítható kapcsolat.”
A Kérelmezett rosszhiszeműségével kapcsolatban a Döntnök a következő megállapításokra jutott:
A Kérelmezett és a Kérelmező között semmilyen kapcsolat nem áll fenn. A Kérelmező úgy igényelte a domain nevet, hogy ahhoz sem joga, jogos érdeke nem fűződött. A kérelmezett domain név regisztrálásából arra lehet következtetni, hogy a Kérelmezett abból a célból használja a domain nevet, hogy a Kérelmezőt akadályozza annak jogos használatában, valamint hasonló tevékenységi kör alapján a fogyasztókat megtévessze, elcsábítsa a Kérelmezőtől.Fentiek értelmében, valamint a Kérelmező által a kérelemben foglaltakat elfogadva, az RDSZ 31. b) i) alpontja, valamint c) és e) pontjai alapján Döntnök megállapíthatónak találta Kérelmezett rosszhiszemű domain használatát is. 
Döntnök mindezek alapján a kérelmet alaposnak találta, annak helyt adott, és az abban foglaltaknak megfelelően elrendeli a Kérelmezett domain név Kérelmezőre történő átruházását.A Regisztrációs Döntnök a jelen döntést azzal küldi meg a Kérelmezőnek, a Kérelmezettnek, a Nyilvántartónak, hogy azt a Nyilvántartó hajtsa végre, kivéve, ha a felek 30 napon belül igazolják, hogy a kérelmezett domain tárgyában közöttük bírósági eljárás van folyamatban.
Dr. Mayer Erika döntnök

menu
menu