Az Ítélőtábla asztalán egy domainügy

Az Ítélőtábla asztalán egy domainügy

A domainabc.hu szerkesztőségéhez eljuttatott dokumentumok alapján újabb "t-" kezdetű, Deutsche Telekom által kezdeményezett .hu domainügy van függőben. Az ügy már a Fővárosi Ítélőtábla asztalán van.

A "T-" csoport bíróságra megy egy domainért c. cikkünkben néhány hete számoltunk be arról, hogy a telefónia területén tevékenykedő multi a t-aruhaz.hu webcím megszerzéséért indított jogi csatát. A domain kezeléséért folyó harc első tárgyalása október elején lesz.
Egy másik "t-" kezdetű webcím azonban még ennél is előrébb tart: a "t-pont.hu" megszerzése érdekében szintén a jogi utat választotta a német multi. A domain ügyében – a t-aruhaz.hu-hoz hasonlóan – szintén állást foglalt az ISZT Tanácsadó Testület, amely a jelenlegi kezelő (Kovaik György) igényélésében nem látott kivetnivalót. Kovalik akkor kérelmét azzal indokolta, hogy a t-pont.hu címen egy internetes non-profit alapokon működő randihelyet akar létrehozni, amely a találkozó pont rövidített változata lenne.
Információink szerint a bírósági keresetben a Deutsche Telekom jogi képviselője – védjegybitorlás valószínűsíthetőségére hivatkozva – kérelmezte, hogy a bíróság – ideiglenes intézkedés keretében – a jogerős végzés megszületésééig a domain jelenlegi kezelőjét tiltsa el a vitatott webcím használatától. A Fővárosi Bíróság a felperes kérelmét jóváhagyta és elrendelte az ideiglenes végzés végrehajtását. A döntés ellen az alperes jogi képviselete fellebbezést nyújtott be, a fellebbezés ellen a Deutshce Telekom jogi képviselője pedig ellenkérelmet nyújtott be. Az eltiltás ügybén a Fővárosi Ítélőtábla fogja meghozni a véső döntést, egyelőre a t-pont.hu címen csak egy kezdetleges honlap található.
A domainabc.hu által megkérdezett – védjegy- és domain ügyekben jártas – szakértő szerint az egész eset kimenetele azon múlhat, hogy a szóban forgó esetben a sikerül-e bizonyítani a domain név gazdasági célú használatát, ugyanis a védjegybitorlás csak ebben az esetben állja meg a helyét. A lapunkhoz eljuttatott dokumentumokból kiderül, hogy valóban mindkét fél leginkább erre a momentumra építi fel érvrendszerét. Kovalik képviselője a beadványában – többek között – a Védjegy Törvény miniszteri indoklását hívta segítségül, a Deutsche Telekom képviseletét ellátó iroda a fellebbezésben pedig – egyebek mellett – arra alapozza a gazdasági tevékenység meglétének bizonyítását, hogy egy ">>non-profit<< találkozóhely fenntartása is szükségképpen költségekkel jár, amelynek előteremtére minden hasonló honlap hirdetéseket közöl." Az Ítélőtábla azonban kizárólag az ideiglenes eltiltásra vonatkozóan fog jogerős döntést hozni, a domain név kezelésére vonatkozó jogerős döntés – a felek elszántságából kikövetkeztethető fellebbviteli lehetőségekkel számolva – csak hónapok, esetleg évek múlva születhet meg.

Nagyok harca

A perben a hazai ügyvédi paletta domain-, illetve védjegy ügyek legjártasabbjai közé tartozó szakértők képviselik a feleket. Az S.B.G.K Szabadalmi és Ügyvédi Iroda a felperes, a Szecskay Ügyvédi Iroda pedig az alperes képviseletét látja el, amelyek honlapjáról kiderül, hogy a domain nevekkel kapcsolatosan mindkét iroda munkatársai számos esetben publikáltak már nemzetközi és hazai rendezvényeken, kiadványokban.

A regisztátort is meghurcolják?

A jogi csatározás külön érdessége, hogy a Deutsche Telekom a jogi eljárásben nem kizárólag a domaint kezelő magánszemély ellen indította eljárását, hanem annak regisztátora ellen is. Az esethez hasonló volt a közel egy éve lezárult jogvita, amikor az érvényes védjegy ellenére fogadott be egy domain igénylési kérelmet (szivarvany.hu) egy regisztrátor. Akkor a Legfelsőbb Bíróságig is eljutott az ügy és
a regisztátor elmarasztálását jóvá hagyta a legmagasabb szintű jogorvoslati fórum.

A TT a t-pontok.hu ügyben hozott határozatot

A t-pont.hu ügynek külön aktualitást ad, hogy a vitás .hu domain ügyekben eljárni jogosult ISZT Tanácsadó Testület a július 21-én foglalt állást a t-pontok.hu webcím bejegyezhetőségével kapcsolatban. A grémium – a Deutsche Telekom beadványát utasította el és – korábbi döntéseivel összhangban – jóváhagyta, hogy a webcím egy magánszemély kezelésébe kerüljön. Várhatóan ennek a domainnek is lesz jogi vonatkozású utóélelete…

Amennyiben a t-pont.hu vagy a t-aruhaz.hu ügyekkel kapcsolatban újabb információk birtokába jutunk, igyekszünk arról olvasóinkat haladéktalanul tájékoztatni.

menu
menu